ENRYP – Regionális és Helyi Ifjúsági Platformok Európai Együttműködése

Az Európai Unió Erasmus+ Programjának társfinanszírozásával

2017. március 1 – 2019. február 28.

2016-3-IT03-KA205-010005

Projektünk elsődleges célja, hogy a résztvevő partnerek országaiból ismert jó gyakorlatok megosztásával erősítsük az ifjúsági platformok közötti kommunikáció hatékonyságát. Az Európai Unió szintjén és országosan is befolyással bírnak az ifjúsági szervezetek érdekeik képviselete terén, de legtöbbször a helyi szinteken a legnagyobb a kihívás számukra, a személyes kapcsolatok kialakítása során.

Mit szeretnénk elérni?

A projektben résztvevő partnerek:

Forum Regionale dei Giovani dell’Umbria (IT), a projektvezető szervezet

Az Európai Unió Erasmus+ Programjának társfinanszírozásával megvalósuló ENRYP projekt során a szokásos egyeztető megbeszéléseken túl vezetői tréninget szerveztünk Kecskeméten (HU) 2017. augusztusában, amelyen a résztvevők előkészítették azt a két találkozót, melyet 2018. folyamán Cascaisban (PT) és Temesváron (RO) tartunk azoknak a fiataloknak, akik a résztvevő országból 5-5 fővel képviselik ifjúsági szervezeteiket az ENRYP létrehozása érdekében.

Beszámolók

15

Találkozó

43

Ország

15 000

Résztvevő