Csiperó Ifjúsági Fesztivál 2022
A Csiperó Fesztivál szervezésével ismét teret adtunk a fesztiválhangulatba oltott ismerkedésnek és barátkozásoknak, a nemzetek és kultúrák találkozásának. A fesztivál megvalósításával legfőbb célunk továbbra is változatlan: programjainkon keresztül segítjük különböző nemzetek, de főképp a határon túli magyarság megismerését, a kulturális kapcsolatok kiépítését. Az eddigiektől megszokott, új helyszínen vártuk a kecskeméti közönséget, a Vasútparkban. Az új, zöld övezeti helyszín kedvezőbbnek bizonyult, kötetlenebb lehetőségeket biztosított a fiatalok számára. Két újvidéki és egy nagyszebeni csoport fogadta el meghívásunkat, valamint vendégül láttunk angol, portugál, olasz, román fiatalokat is. A Fesztivál koncertjeit az idén a világzene köré szerveztük. Részletes beszámolónkat olvashatjátok, nézzetek körül fényképgalériánkban is!
Világzenei koncertek
A Fesztivál koncertjeit az idén a világzene köré szerveztük, a koncertekkel minőségi szórakozást biztosítottunk nemcsak a résztvevő, hanem kecskeméti és környékbeli fiataloknak is.
Csütörtök este a Vasútparkban hangulatos koncerttel szórakoztatta a közönséget a Cimbaliband.
A világzenei együttes, energikus magyar népzenei, folk elemekkel tarkított pop, rock zenék tárházát játszotta a cimbalom vezetésével. A banda tagjainak jelentős népzenész múltja van, így a Cimbaliband “boszorkány konyhájában” a gyökerektől merített autentikus zenéből kiindulva készülnek a fogások. A zenei csemegéket pedig úgy tálalják elénk, hogy a dalok alapját egy igen különleges hangszer, a cimbalom alkotja, megfűszerezve egy kis jazz-el, latin zenével, balkáni ritmusokkal.
Péntek este a Zaporozsec varászolt fantasztikus hangulatot a Vasútpark fái közé.
A banda imád kísérletezni a műfajokkal, az underground színtéren vitézkednek igazán. Ami miatt is közöttünk volt a helyük, az a Palya Beával készített, Nyomodban című kislemez.
Szombat este a Kreatív Európa Program támogatásával megvalósuló TREMOLO_forte projekté volt a főszerep.
Újra Kecskeméten lépett fel a Zajnal, a zenekar a 2021-es TREMOLO projektben képviselte Magyarországot és egyesületünket.
2015-ben indultak furulya-citera duóként, öt éve működik – cajonnal és basszusgitárral kiegészülve – zenekarként. Bár népi hangszereket használnak, klasszikus rocktól a funkyn keresztül a különböző elektronikus irányzatokig hatott rájuk minden. Zenéjüket népi és urbánus hatások egyaránt befolyásolják, eklektikus, városi zenét – ahogy ők hívják – designer folkot játszanak.
Az est zárásaként pedig a Zoord repített el minket messzi tájakra.
A Zoord moldvai csángó dallamvilágból merítkező zenéje elementáris erővel veszi át a hatalmat a gerincvelő és az izomrostok felett. Nem táncházas zene, annál mélyebb, zsigeribb élmény amit a hegedű és az ének szárnyaló hangja időről-időre felold. A zenekar mozgatórugója a világ egyik legismertebb dorombjátékosa, Szilágyi Áron.
A doromb-dob-hegedű trió a 2016-ban megjelent első lemezének anyagát mutatja be. A zenekar 2014-es megalakulása nemcsak a nagy európai fesztiválok világzenei színpadain játszott, hanem Kazahsztánban, a Föld leghidegebb részén, Jakutföldön és Japánban is turnézott.
A fesztivál vasárnap este a Kerekes Band fantasztikus zenéjével zárult.
A kétszeres Fonogram-díjas magyar zenekar az ethno funk képviselője, mely a népzenei alapokat funk, dzsessz, rock és elektronikus műfaji elemekkel ötvözi, zenéjüket nagy örömmel fogadta a kecskeméti közönség is.
Kiállítás, filmvetítés, színjátszás...
Nemcsak a zene és a tánc, a kultúra egyéb területei is kiválóan segítik, hogy megismerjük egymást. Hol él, hogyan él a másik, mit lehet tőle tanulni, mit tudunk neki adni. Ezért szerveztünk kiállítást, színházi előadást és néptánc bemutatót is.
Kiállítás
Az ember tragédiája - ORTH István nagyszebeni grafikusművész kiállítását a Hirös Agóra aulájában tekinthettétek meg, a kiállítást Kriskó János televíziós újságíró, ny. főiskolai docens nyitotta meg.
Filmvetítés
Nagyszeben gazdag kultúrájáról méltán híres dél-erdélyi város történetét és magyarságát bemutató film előtt a bevezetőt tartotta: Serfőző Levente, a Híd Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke és az EMKE alelnöke.
Színjátszás
Az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad mutatta be a Ludas Matyi, avagy a ludak jobban tudják című előadást. A rendező Tóth Dániel, fiatal színész, akinek segítségével a már közismert történetet a ludak szemszögéből mutatják be. A diákszínpad vezetője Figura Terézia, régi Csiperós társunk.
Néptánc
Az újvidéki Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ Tűzrevaló Táncegyüttese bukovinai mulatság című produkcióját mutatta be. Koreográfusok: Podpác Beáta és Kirch Zoltán, az együttes vezetői: Tóth Andrea és Kiss Zsélykó. A műsor alatt felvételről kísért a Fokos zenekar. A tűzrevalós gyerekeket az együttesvezetők arra tanítják a hagyományos magyar kultúra eszközeivel, hogy egészséges kedélyű, életrevaló EMBERI lények legyenek. Örömünkre szolgál, hogy évek óta visszatérő barátaink a Csiperón.
Családi programok
Családi játszóház, kézműves bemutatók, foglalkozások: gólyalábazás, levendula csokor készítés, gyékény- és szalmafonás szerepeltek a programban: Vágó Piroska játszóház vezető, Trungel Aranka szalmafonó Népművészet Ifjú Mestere és Bene Ágostonné kosárfonó népi iparművész közreműködésével.
Hírös Rescue Team látványos kutató-mentő szimulációs bemutatóját nagy érdeklődés kísérte, megismerkedhettek az érdeklődők a kutató-mentők munkájával, eltűnt személy feltalálásával, ellátásával, mentésével Riczu Norbert irányítása mellett.
Ifjúsági képzés
ENRYP II European Network of Regional and local Youth Platforms - Regionális és helyi ifjúsági platformok európai együttműködése) az Európai Unió ERASMUS+ programjának támogatásával megvalósuló projekt keretében olasz, angol, román és portugál partnerszervezetek mellett magyarországi résztvevőként az Európa Jövője Egyesület vett részt az ifjúsági platform létrehozásában, melynek egyik állomásaként Kecskeméten vett részt interaktív képzésen 30 fiatal.
Megismerkedtek városunk kincseivel egy interaktív QR kódos városismereti rejtvénytúrán, hangszereket próbálhattak ki a Leskowszky Hangszergyűjteményben, szakmai előadásokon, kreatív programon vettek részt a Csiperó udvarban, valamint közösségépítő sport és csapatjátékokon a Domb Beach Strandon.